Október 28.-án megtartottuk ingyenes előadás sorozatunk második részét, melynek témája az asztrofotózás volt. Az idei témát Gyulai Bence Márton Főbetyárunk és Éder Iván asztrofotós boncolgatta.
Az estét Gyulai Bence Márton többszörös díjnyertes fotográfus és Főbetyár nyitotta, aki a kezdő csillag- és tájfotózáshoz adott gyakorlati tippeket, a tőlünk megszokott infógrafikákkal megspékelve előadását.
Rövid szünet után következett Éder Iván a Magyar Csillagászati Egyesület tagja, az ASA Astrophotography Competition 2014. nagynevű nemzetközi asztrofotós verseny első helyezettje, aki a mélyég objektumok fotózásáról beszélt. Előadásában rengeteg lenyűgöző képet mutatott, mesélt saját Namíbiában töltött asztrofotózásairól, illetve bemutatta a mélyég fotózás nehézségeit és szépségeit.
Készítettünk egy rövid interjút Ivánnal, amiben saját élményeiből osztott meg velünk párat. Fogadjátok szeretettel!
fotobetyar.hu: Miért pont csillagok?
Éder Iván: Jó kérdés, nekem először a csillagok jöttek. Nálam másképp kezdődött ez a dolog, én nem a fotózáson keresztül jutottam el a csillagokig, hanem a csillagokon keresztül a fotózásig. Engem ez érdekelt gyerekkorom óta.
fotobetyar.hu: Mennyire kemény sport ez az asztrofotózás, emberileg mennyit vesz ki belőled?
É.I.: Sokat. Éjszaka kell csinálni, amikor az ember arra van ráállva, hogy alszik a meleg ágyikójában, az asztrofotózás pedig nem erről szól. Estétől hajnalig kint a szabadban, hideg van, az ember fázik. Nyáron csak kb. 3 órád van, télen akár 10-12 órát is lehet fotózni. Azt nagyon szeretjük, de akkor meg persze nagyon hideg van. Ezt tudomásul kell venni, ez ilyen. Embert próbáló kitartás kell hozzá és türelem.
fotobetyar.hu: Ilyen vezetett képeknél előfordult már veled vagy közeli kollégáddal, hogy azért lett selejtes egy fénykép, mert elaludt menet közben?
É.I.: Ó persze. Tisztázzuk, a vezetés az az, amikor a távcső követ egy objektumot valamilyen pontossággal, de ugye nem tudja tökéletesen lekövetni az égboltnak a mozgását, abba bele kell avatkozni. Régen úgy avatkoztunk bele, hogy volt egy másik távcső a fő sinister mellé szerelve, abban egy szálkeresztes okulár. Azzal beállítottam egy csillagot, rátettem a szálkeresztre nagy nagyítással, és miközben a rendes távcsővel ment az expó, ki volt nyitva a zárszerkezet, aközben én néztem a szálkeresztes okulárban a csillagot. Ha mozdult az egész, akkor távirányítón keresztül nagyon finoman lehetett korrigálni.
Na most a filmes korszakban nem 5-10 perc volt egy-egy frame vagy expó, hanem 1 vagy 2 óra akár, és hát ott kellett lenni a szeren, hogy abban a két órában rendesen koncentrálj. Persze az ember fáradt, éjjel kettőkor már másfél óra után ugyanannál az expónál, óhatatlanul is leragad néha szeme.
Amikor folyamatosan nézed a szálkeresztes okulárt, meg a világító szálkeresztet a csillaggal, akkor az „beleég” a retinádba és tudod, amikor az ember valamit bambul, és már eléggé unja, akkor néha jól esik kicsit lehunyni a szemét. De ha ilyenkor becsukod a szemed, még mindig látod a szálkeresztet a csillaggal. Emlékszem volt sokszor ilyen, hogy becsuktam a szememet, de kényelmes így, még mindig látom a szálkeresztet, még mindig középen van a csillag, még mindig középen van a csillag… mentek így a hosszú másodpercek és akkor felriadtam, hogy a betyár rúgja meg, a szemem meg csukva van, a csillag meg elment. És akkor nyomom a távirányítót h vissza, vissza, vissza… Ilyen előfordult persze. Olyan is volt, mondjuk az nem velem történt, hogy az ember bealudt és azzal a bólintással lefejelte a távcsövet, ellökte az egészet, elmozdult és dobhatta ki a kukába azt a képet.
fotobetyar.hu: Mennyire kemény szakmailag ez a mélyég fotózás, milyen előképzettséget igényel?
É.I.: Attól függ, hogy milyen színvonalon szeretné művelni. Két részre lehet ezt osztani, ha a csillagászat felől közelítjük. Vannak, akik csak olyan színvonalon szeretik űzni, hogy megörökítik az objektumot. Kinéz egy galaxist, lefényképezi, látszik, és ezzel ő már elégedett, azzal nem foglalkozik, hogy esztétikailag ez hogyan néz ki. Ilyen szinten nagyon egyszerű. Kell hozzá a távcsövet ismerni, az égboltot valamennyire, be kell tudni állítani az objektumot, a fényképezőgépet kell alap szinten ismerni és tulajdonképpen már működik a dolog.
Sokan vagyunk, akik ilyen szinten nem akarnak megállni és tényleg egy fotót akarnak készíteni és ahhoz már nagyon sok mindent kell tudni. Egyrészt vannak rutin feladatok, hogy le tudd exponálni az adott mennyiségű frame-et. Mert ugye itt arról van szó, hogy több expozíciót kell készíteni és azokat utómunkával össze kell rakni. Maga a képkészítés, a fotózás az rutin feladat. Ott vannak dolgok, amiket meg lehet tanulni, a legtöbb dolgot meg lehet, nem kell igazából túl sok tehetség. Türelem kell, kitartás és tanulás. Kell hozzá még leleményesség, hogy ha valami probléma van, tudni kell az okát, nem baj hogy ha az ember műszakilag egy kicsit ismeri a távcsövét, meg a problémamegoldó képessége azért működik. Ez az egyszerűbb része a dolognak. A nehezebb feladat az a képfeldolgozás. Hiszen a képfeldolgozás során olyan dolgokat kell előbujtatni a nyers képanyagból, amiről igazából nem tudjuk, hogy valójában hogy néz ki, mert nem látszik a távcsőben, nem tudod megnézni.
Ez teljesen szubjektív, de mégis egy nyers adatról van szó, amiből úgy kell kihozni a dolgokat, hogy az esztétikus és hiteles legyen, tehát nincs benne varázslás, rajzolgatás, festés, trükközés stb. Teljesen valós információt kell úgy előbujtatni a képekből, hogy az mégis esztétikus és ütős legyen, és tényleg egy szép fotográfiai alkotás legyen belőle. Ez nagyon nem egyszerű, mert tudni kell, hogy mik a lehetőségek. A képfeldolgozás folyamata közben látni kell azt, hogy mi a hiba, fel kell ismerni. Sokszor nagyon nehéz, hogy már eljutottam egy bizonyos szintre, és ott van a fotó, sokan azt mondják, hogy „hú de jól néz ki”, de te azt érzed, hogy ebbe még több van, de nem tudod, hogy mi a hiba, nem tudod, hogy mi a baj vele. Nagyon sokszor nehéz észrevenni vagy felismerni. Ilyenkor félre kell rakni, egy-két nap, hét vagy hónap múlva előveszed, és akkor azt mondod, hogy hoppá hát itt az a baj, hogy elrontottam ezt a színt, vagy a csillagok meg a köd aránya nem jó, nem jó a kontraszt, a képszerkesztés, stb…
fotobetyar.hu: És akkor mész vissza Namíbiába csinálni egy másikat ;-D
É.I.: Volt olyan. Hát nem ezért mentem vissza, de volt olyan hogy meg kellett ismételni képet, Namíbiában, mert egyszerűen nem jutottam egyről a kettőre, és rájöttem, hogy itt ez a baj és ezt otthon nem tudom majd megoldani. Sokszor meglehet, csak az a lényeg, hogy mondjuk a képfeldolgozásban vissza kell lépni néhány szintet, ami adott esetben plusz sok óra munkát jelent, de megoldható csak fel kell ismerni a problémát és az nehéz, ahhoz tapasztalat kell.
fotobetyar.hu: Van valami kiemelkedően durva kalandod, ami az asztrofotózáshoz köthető? Például, hogy mit tudom én, megtámadtak a namíbiai bennszülöttek… vagy valami kedves élményed?
É.I.: Olyan nagyon durva kaland nem volt, nagy csodák nincsenek. Amikor kimész fotózni, akkor az egy nagyon hosszú folyamat. Mondjuk az első namíbiai asztro-expedíciót így összességében ki tudnám emelni, az egy hatalmas élmény volt nekem, hiszen körülbelül 10 évig tartott az előkészület. Minden amatőr csillagász vágyik rá, hogy egyszer eljusson a déli égbolt alá. Ott más objektumokat látni, olyan égbolt alól lehet távcsövezni, ami itthon Európában nincsen. Olyan dolgokat látsz onnan, amit innen nem látsz vagy nagyon rossz körülmények között lehet megfigyelni. Gyakorlatilag a déli égbolt, meg Namíbia az asztrofotósok meg a csillagászok Mekkája. Én kb. a kétezres évek elején kezdtem el gondolkozni ezen, akkor láttam, hogy amatőr csillagászok is készítenek onnan asztrofotókat, de jó lenne oda eljutni egyszer. 2010-ben sikerült. Az a folyamat, hogy vágysz erre és egyszer csak beteljesedik, odaérsz, felnézel, és látod a Magellán-felhőt, a Dél Keresztjét, a Tejutat, úgy ahogy itthonról, Magyarországról soha és azokat az objektumokat, amik nagyon híresek, nagyon látványosak és csak interneten láttad vagy magazinokban, azok megjelennek a fényképezőgép kijelzőjén az első expozíció után… az úgy önmagában egy hatalmas élmény…
fotobetyar.hu: Rendszeresen jársz Namíbiába?
É.I.: Kétévente járok. Eddig csak 3 alkalommal voltam, de fogok még menni biztosan.
fotobetyar.hu: Ezeket te szervezed, barátokkal mentek?
É.I.: Én szervezem és csatlakoznak a barátok, igen.
fotobetyar.hu: Kicsit bulváros kérdés, van valami negatív élményed?
É.I.: Törtem már el a kezemet asztrofotózás közben. Az egyik barátomnál voltam Nyúlon, a magán csillagvizsgálójában, neki kupolája van a saját házában. Létrán kell felmenni és a padlóból nyílik az ajtó. Amikor fent vagy a kupola térben, a távcső mellett, akkor ez az ajtó csukva van, de mi ott nyüzsögtünk ketten, Gábor lement valamiért és megszokta, hogy ilyenkor nyitva hagyja, mert nincs fent senki. Én viszont fent voltam és szépen hanyatt beleléptem a lukba, lezúgtam és eltörtem a kezemet. Ez a legdurvább, ami történt velem.
fotobetyar.hu: Jó hogy nem lett belőle komolyabb baj.
É.I.: Hát lehetett volna, de szerencsére megúsztam egy kis kéztöréssel, de azért veszélyes dolog volt, igen. Ilyen van, de mondjuk pók, kullancs vagy skorpió nem csípett meg vagy ilyesmi. Mondjuk jól meg lehet fázni ilyen alkalmakkor éjszaka, főleg mikor az ember álmos, meg nem mozog. Jellemző mondjuk, hogy 17 fokban, Namíbiában, 10 napos éjszakázás után, olyan pehelykabátban, amiben itthon -20°C-ban is elvagyok télen, sínadrágban, egy olyan durva expedíciós felszerelésben, amiben mondjuk mennek a Himaláját megmászni, -40-50°C-ban, abban én +15-17°C-ban is tudtam fázni. Mert amikor az ember álmos, akkor ott azért lehet fázni, téli felszerelésben is.
fotobetyar.hu: Mennyit készülsz egy fotózásra?
É.I.: A jó asztrofotóra mindig készülni kell. Ez a tapasztalat. Egyre gyakrabban megyek ki úgy, hogy nem készülök semmit, de ennek nem az az oka, hogy én már olyan betyárosan jó vagyok, hogy nem kell készülnöm, mert ez nem igaz, ez csak az időhiány meg a lustaság miatt van így. Készülni kell, ki kell találni, hogy mit szeretnék, meg kell tervezni a kompozíciót, a képkivágást, hogy milyen távcsővel, mennyi expozícióvalval fogom tudni nagyjából elérni azt, amit szeretnék. Ehhez mind-mind tapasztalat kell meg előkészület, hogy ezt el tudd dönteni. Aztán az ember kimegy és lehet, hogy nem jön össze és akkor hirtelen másba kell kapni, tehát azért jó pár óra előkészület kell hozzá.
fotobetyar.hu: Olyan előfordul, már amikor valaki így komolyabban asztrofotózik, hogy a helyszínen kelljen átszerelnie egy fényképezőgépet külön egy mélyég objektum kedvéért? Tehát, hogy az elején kicsit szerelgetni kell, az oké, de…
É.I.: Elég sok szerelgetéssel jár amúgy is ez a dolog, mert a távcsövet összerakni nem olyan egyszerű meg gyors művelet. Előfordul, hogy közben szerelni kell, de inkább akkor, ha van egy mechanikád, egy állványod, ami az egész rendszert tartja és mozgatja, és mondjuk eltervezem hogy szeretném fotózni x objektumot, ezzel a nagy távcsővel. De mondjuk elkezd fújni a szél éjszaka, és annyira lóbálja a távcsövet, hogy egyszerűen nem tudod használni és akkor fel kell rakni egy kisebbet. Akkor nem azt fotózod, hanem egy másik objektumot, akkor jön a b-terv. Ez akár fél-egy órát is igénybe vehet. Igen, ilyenkor kell szerelni, ha az időjárás megtréfál, a felhőzet, a szél, vagy a pára miatt, érik ilyen meglepetések az embert, elég gyakran.
fotobetyar.hu: Ugye most megnyerted az ASA Astrophotography Competition 2014 nemzetközi fotóversenyt, mi volt ez és mi lett a sorsa ennek a nyereménynek? Úgy tudom valami asztrofotózási eszközt kaptál…
É.I.: Igen, a fődíj egy mechanika volt, egy távcső mechanika. Egy asztrofotós eszköz 3 fő részből áll: egyik a távcső, másik a fényképezőgép, a képrögzítő eszköz, a harmadik pedig ami az egészet tartja, mozgatja és pozicionálja, ez a mechanika. És ez a mechanika az, amit én nyertem.
fotobetyar.hu: Ez jobb, mint a tiéd most?
É.I.: Bizonyos szempontból jobb, bizonyos szempontból rosszabb. Ez egy egészen különleges dolog, amit nyertem, sokkal precízebb, gyorsabb, mint amivel én most dolgozom, de macerásabb használni. Amit én űzök, az az, hogy otthon bepakolom a távcsövet meg a mechanikát, elmegyek a hegyekben, „gyorsan” összerakom és már fotózok is…
fotobetyar.hu: Hány kilogrammról beszélünk, amikor így mondod, hogy gyorsan bepakolod a táskádat?
É.I.: Hát attól függ… 50 mondjuk. Hát nem egy táska. Azért ez 3-4 kör, amit egyszerre magadra tudsz venni. Az első emeletről cipelem le, az olyan 4 kör kb. mire leviszem az autóba a cuccot. Ez a mechanika, amit nyertem, olyan 25 kiló. És ez csak a fej, ahhoz még jön a láb meg az ellensúly… a láb 10 kiló, az ellensúly nagyjából 10-15 kiló, az egész kb. 50 kiló. Amit én Ágasváron szoktam használni az egy olyan 100 kilós felszerelés. Az 50 kilós, az az, amit Namíbiába viszek… Szóval ennek az új mechanikának az előnye az, hogy ha nagyon precízen, hosszadalmasan az ember felállítja, akkor egy idő után könnyebb használni. De általában nekem nincs arra időm, hogy ezt olyan precízen belövögessem. Ez arra jó, hogy ha van egy kis magán csillagvizsgálód, akkor ott az ember ezt összerakja és beállítja, onnantól kezdve nagyon hatékonyan lehet használni, de nem arra való, hogy kitelepülj és fél óra múlva már fotózol vele. Ilyen szempontból nekem ez egy kicsit mellélövés, mert nem fogom tudni a közeljövőben ezt elég hatékonyan használni. Hát majd meglátjuk, egyelőre otthon van, a szobában áll, próbálgatom, tanulom a szoftvert, amivel lehet irányítani…
fotobetyar.hu: Mit javasolsz annak, aki most ismerkedik, nem feltétlenül a tájképezéssel, hanem aki szeretne egy kicsit tovább lendülni, milyen klubot, csoportot, előadást, honlapot…bármit.
É.I.: Hát egyesületnek, klubnak a Magyar Csillagászati Egyesületet javaslom, oda csoportosulnak igazából az asztrofotósok. Nem fotóklub van, hanem csillagász klub, őket érdemes felkeresni és rajtuk keresztül lehet egy csomó előadásra eljutni, a Polaris csillagvizsgálóban vannak ők, Budapesten a III. kerületben. Ott rengeteg jó előadás van, amiből sokat lehet tanulni. Ami még plusz információt jelent, ugye rengeteget kell tanulni nekik, az az internet… szerencsére most már sok információ letölthető, sok segítséget lehet onnan kapni, részben a fórumokról, részben előadások formájában, akár angol vagy magyar nyelven, csomó anyag van fent, és a galériákból. Igazából ez az, ami a legtöbb kezdő asztrofotóst nagyon húzza. És hát mi kell hozzá? Kitartás és sok-sok türelem, nem kell akarni rögtön a legjobbat, abból mindig csalódás van,
fotobetyar.hu: Van valami technikai vágyálmod? Ha megtehetnéd, mit vennél? Távcső vagy mechanika…?
É.I.: Tiszta eget vennék. Derült és fényszennyezés mentes eget. Ez az, ami miatt a legtöbben szenvedünk. Sokan azt gondolják, hogy a felszerelésen múlik minden, de ugye egyéb fotós területeken is tudjuk, hogy nem azon múlik. Nagyon egyszerű felszereléssel is nagyon szuper dolgokat lehet csinálni. A felszerelés nem helyettesíti a szaktudást, a kitartást, a türelmet és a derült eget. Nagyon sokan vagyunk azzal így, hogy a borult idővel nem nagyon tudunk mit csinálni. Hiába tanultál meg mindent, hiába tudod az asztrofotózás csínját-bínját, ha egyszerűen borult az idő. Ezzel nem tudsz számolni előre, hogy most újhold lesz, nem világít a hold, el tudok menni, van rá időm, rászánom ezt a hétvégét, a családot megszervezem, hogy addig ők mást csinálnak… és amikor ezt a 2-3 napot így előre betervezed és beborul az ég, azzal nem tudsz mit csinálni.
fotobetyar.hu: Nem is nagyon kérdezem, hogy hány ilyen volt…
É.I.: Rengeteg. Egyébként Namíbiának ez az egyik előnye, hogy ott ezzel lehet tervezni. Amikor oda lemegyünk, abban az időszakban (kb. április végétől, május elejétől szeptemberig tart) ebben a pár hónapban ott gyakorlatilag garantált a 90% fölötti derült éjszakák száma.
fotobetyar.hu: Valami egyszerűbb tuning technikát meg tudnál osztani az olvasókkal?
É.I.: Tuning technika? Hát például a fényképezőgépben az iR Block szűrőt ki kell cserélni egy másik iR block szűrőre, ahhoz hogy a hidrogén-alfa ködöket le lehessen fényképezni távcsővel.
fotobetyar.hu: Ez mennyire bonyolult, Te házilag végezted?
É.I.: Én ezt házilag csinálom, de akárkinek azért nem javaslom, mert kell tapasztalat meg rutin, hogy ezt szépen megcsinálja valaki. Műszerész gyakorlat kell hozzá. Lehet anélkül is fotózni, nem mondom, de a szép fotókhoz, ha valaki DSLR kamerával szeretne ilyen szép pirosat pl.: Lófej-ködöt lefotózni, ahhoz szükséges és ezt nem mindenki tudja. Egyébként az asztrofotósok rengeteget bütykölnek a felszerelésükön. Az nagyon ritka hogy valaki bemegy a boltba, azt mondja, hogy jó felszerelést szeretnék, de nagyon olcsón, kicsi legyen de nagy teljesítményű, és magától fényképezzen…
fotobetyar.hu: Olcsó, nagy fényerejű, jól rajzoló objektívet szeretnék…
É.I.: Igen 🙂 és gyakorlatilag mindenki ilyet szeretne, kompromisszumokat kell kötni, nyilván vásárlásnál, és ezeket a kompromisszumokat házilag lehet javítgatni. Rengeteg féle ilyen apró trükk van, hogy a mechanikát hogyan lehet pontosabbá tenni, a fényképezőgépet hogyan lehet zajmentesebbé tenni, pl.: hűtést szerelnek rá, ugye hidegebb hőmérsékletnél kisebb a képzaj. Gépátalakítás, az is egy nagyon fontos dolog, élesítésre vannak trükkök, rengeteg ilyen van…
fotobetyar.hu: Részben ez a szépsége gondolom, nekem azért úgy tűnik, ezek jó dolgok, ha az ember a saját cuccát bütyköli.
É.I.: Persze, mindig vannak problémák, amikkel az ember szembesül használat közben, elkezd agyalni, hogy ezt hogyan lehet megoldani, vagy hogyan lehet tovább lépni. És akkor óhatatlanul jönnek ilyen dolgok, hogy mit lehet egy picit változtatni, ez mindig jó, mert előre viszi az embert technikailag is, gondolkodásban is és a képek minőségében is.
fotobetyar.hu: Milyen végzettséged/id vannak?
É.I.: Én zenész végzettséggel rendelkezem. Végül is valahol van köze a dologhoz, mert szeretem a szépet. Ugye a zene is gyönyörködteti az embert, ha nem is optikailag, hanem akusztikailag, de akkor is szép és érdekes tud lenni, így van ez az égbolt szépségeivel is. Azért van valamennyi párhuzam a kettő között, az esztétika.
fotobetyar.hu: Köszönjük a riportot!
